Klubrádió, szeptember 5-i adás

Ha nem is elsőként, de két vidéki város és a budapesti Zsigmond Király Főiskola után az ELTE is meghirdeti a szenior-képzést – mondja Talyigás Judit szociológus, a program egyik szervezője. A Harmadik Kor Egyeteme fantázianevű programot a Főváros támogatja anyagilag, ezért tandíjat nem kell fizetni a leendő hallgatóknak. Az érdeklődés óriási: még meg sem hirdették, de két nyugdíjas-szervezet belső tájékoztatója alapján máris 500 fölött a jelentkezők száma. A legkurrensebb a pszichológia (300 érdeklődő), de sokan kíváncsiak a pedagógia és a történelem tárgykörében várható előadásokra. A programban résztvevő karok 10-10 előadást tartanak majd a tanév során, amelynek végén a hallgatók oklevelet kapnak.

Egy társadalom minőségét mutatja meg, hogy mennyire támaszkodik az idősebb nemzedék tudására – s hogy mit tesz azért, hogy az élethosszig tartó tanulás szlogenje ne üres címke maradjon. Lesz-e a most induló Harmadik Kor Egyeteméből igazi egyetemi képzés, ahol nem csak érdekes előadások hangzanak el, hanem szemináriumok, vizsgák, kreditek – diplomák is születnek? Az egyetemen van-e a helye azoknak az (egyébként nagyon fontos) képzéseknek, ahol az ötven fölöttiek megtanulhatnak számítógéppel bánni, vagy épp eligazodni a nekik szokatlan pénzügyi konstrukciók között? Ma még nem tudni, hogy az idősebb generáció számára hogyan segíti majd a formális és informális tanulást, de azt a most induló programnál is lehet látni, hogy igény az van.

Pusztító és gyógyító álmokról tartott előadást az Írók Szanatóriumában a Kossuth-díjas költő, Takács Zsuzsa. „Mindig sokat álmodtam – mondja a költőnő – és sokat szenvedtem, amíg megtanultam bánni az álmaimmal. Ma már számomra nyersanyag az álom – nem csak leírom magamnak, de versben is megírom, amit nekem jelentenek. Ezzel egyébként nem vagy vagyok egyedül: a magyar irodalomban sokaknak volt fontos az álom.” Mit segít Takács Zsuzsának Schumann az álmok megfejtésében? És egy költői kérdés: idegenkedhet-e az álmoktól az, aki szereti a verseket?

Szabadulás
Míg álmodban egy polcról a pohár
lezuhan, egy vonatkupéban
földet lapátolsz, és az ablakon át
dobálod kifelé az egymásra
rétegződő tömböket. Nem is érted,
hogy fértél el eddig ennyire
szűk helyen, türelmetlenségében
hogy nem temetett maga alá a föld.
Általánosságok után egy konkrétum (az idézett vers). Takács Zsuzsa elmondja, hogy milyen nyomasztó élethelyzetben született ez a vers, egy olyan álom alapján, amit nem is mert pontosan leírni. S hogy milyen „szabadító” álom segítette végül életét, s persze költészetét. „Rendet csinálni életünkben” – erről szól a kötetet lezáró vers – és ez az a feladat, amellyel oly sokunknak kell szembenéznie ötven fölött. Munka, szerelem, szépség, egészség: számunkra sem túlhaladott, múltba vesző lehetőségek – főleg, ha nem adjuk fel, ha rendet tartunk/csinálunk életünkben – ha hajlandók vagyunk álmodni.