08.21-i adás a Zazzi cukrászdáról és a párkeresés nehézségeiről

Magazinok, gasztroblogok kedvence volt jó ideig az a két őrült nő, Varga Margit és Erdős Melinda, aki ahelyett, hogy jól megérdemelt, alacsony nyugdíját élvezte volna, cukrászdát nyitott. Mint dr. Erdős Melinda mondja, a vendégek az elején kevésbé lelkesedtek. A fura színű izéket látva a pultban, azt kérdezték: tessék mondani, rendes sütemény nem is lesz? Mi vitt rá egy orr-fül-gégészt és egy bölcsészt, hogy a biztonság és a nyugalom helyett pénzüket kockáztatva a napi 10-12 óra munkát válassza? És hová juttatta a sok lelkesedés, munka és párizsi tanulás a Zazzit?

amelyben arról beszél a főorvosból lett cukrászinas, hogy mi az a francia cukrászat, s hogy hogyan lehet játékos egy sütemény. Milyen gyümölcsből dolgozik, akinek mindene a minőség, s aki a tökéletesre hajt? Miért nem lehet itt úgy dolgozni, mint annakidején, otthon a nagymama? A mai cukrászat, mint kémiai műhely. Igaz-e, hogy a cukrászok utálják a süteményt? S a végére a leírás: hogy készül a kor divat-sütije, a macaron.

Nagyon sokan keresnek új párt maguknak ötven fölött. De mit is keresünk ilyenkor – kérdi Mélykuti Ilona Kánya Katát, aki évek óta működtet társkeresőt.  – Ez egy fáradt generáció! – mondja Kánya Kata. Életünk derekán jött a rendszerváltozás, s nagyon sok embernek kellett új életstratégiát kigondolnia, megvalósítania. Ez elvitte mentális és fizikai energiáink túlnyomó részét. Az elválás elvileg persze lehetne mindössze a továbblépés lehetősége is, de a legtöbben kudarcként élik meg, s nagyon nehéz ebből a startlyukból elindulni. Ki milyen vágyakkal, elképzelésekkel indul neki a keresésnek? Melyek a jó- s melyek a rossz stratégiák?

Magyarországon 54% a válások száma – és ebben nincsenek benne a szétment élettársi kapcsolatok. Ezt a borzalmasan magas számot jelentősen lehetne csökkenteni 80 százalékkal!!), ha a TB finanszírozná a párterápiákat, de erre egyelőre esély sincs – hiába kimutatható, hogy gazdaságilag is megérné a társadalomnak.
Túl a társadalmi kesergésen: mit tehetünk mi magunk? Miben jobb az ötvenes társkeresők helyzete, mint a fiataloké? Az anyagi függetlenség, a kötöttségekből (gyereknevelés) való kiöregedés sokat segíthet is, ha valaki rájön: érdemes önmagával törődnie, nem kell szégyellnie, hogy örömökre vágyik – és mindez még akkor is haszonnal változtathatja meg életünket, ha nem jön a nagy Ő. Persze ha tényleg alkalmasak vagyunk már egy új kapcsolatra, akkor miért ne jönne?