10.02-i adás Somlai Judit és Szeifert György orvosokkal

Mindkét vendég Debrecenben végzett, egy évfolyamon. A hét végén évfolyamtalálkozó volt, ezért először az ott szerzett friss élményeikről beszélnek. Arról, hogy milyen sok olyan doktornő van, aki idén elmehetne nyugdíjba, de hiába a fáradtság, a vágy – ezt nem engedheti meg magának. Hogy milyen körülmények között él ma orvos és beteg a mélyszegénységben élő falvakban. S hogy mit jelez, hogy azok az ápolónők, akik sok éve Erdélyből jöttek Magyarországra dolgozni, most mennek vissza – mert ott jobban megbecsülik őket. De azért nem csak a bajról beszélnek, hanem arról is, hogy milyen öröm volt találkozni azokkal, akik máig büszkén vállalják hajdani esküjüket.

Ki hogyan kezdte a pályát? Először Somlai Judit szemész-neurológus mesél arról, hogy miért tanult szemészetet és ideggyógyászatot együtt. Egy olyan szakmát, ami Magyarországon önálló területként nem létezik, pedig a határterületek nagyon fontosak.
Szeifert György kórboncnokként, patológusként kezdte a pályát. Mint mondja, neki mindig nagyon fontosak voltak a példaképek – orvosi szakmái választásánál is sokat számítottak professzorai.
Ők vajon lesznek-e példaképei a mai végzősöknek? Miért érzi úgy Somlai Judit, hogy a mai pályakezdőknek sokszor nincs lehetőségük a fontos, érdekes, de rosszul fizetett dolgokkal foglalkozni?

Tudjuk, a pénz kevés, de mennyire támogató, befogadó a pályakezdőkkel maga az orvostársadalom? Figyelnek-e a fiatalokra? És a társadalom? Hogyan fogadja be a beteg embert? Somlai Judit arról beszél, hogy a másságot oly nehezen elfogadó magyar társadalomban a látássérült embereknek a betegségükön túl mi mindennel kell megküzdeniük. De Somlai Juditnak azért is sokat kellett küzdenie, hogy megjelenhessen szerkesztésében az a könyv, a Neuroophthalmologia, amit több tucat orvos írt, s amiben összegzik mindazt, amit ők a szemészetről és a neurológiáról, pontosabban e két terület kapcsolatáról tudnak. A könyv egyébként elektronikus formában ingyen letölthető alapítványuk honlapjáról.
Szeifert György is egy könyvről, a saját, gammakésről szóló, Brüsszelben megjelent könyvéről mesél. Arról, hogy mi is az a gammakés (egy műtéti eljárás), hogy öt éven keresztül, a világ különböző helyein hogyan tanulta ezt az eljárást.

Ez a rész meglepő módon zenével: orgonamuzsikával kezdődik. Aztán megtudjuk, hogy a felvételen Szeifert György játszik, méghozzá a Mátyás templom orgonáján, Bachot. Az orgonista elmondja, hogyan tanult ezen a különleges hangszeren játszani, s hogy hogyan fér be a napi tíz órát operáló orvos életébe még az is, hogy időnként koncerteket adjon.
Somlai Judit azzal zárja beszélgetést, hogy példákat sorol: olyan emberekről beszél, akik sokat tettek-tesznek azért, hogy a látók és nem látók világa legalább kicsit közeledjen egymáshoz.