07.03-i adás - szenior vizilabdázókkal

1990-ben alakult meg a Szenior SE. Eleinte csak kevesen jártak le, de aztán egyre többen kaptak kedvet, s amikor már negyvenen lettek, eljött az ideje, hogy korosztályonként külön játszanak. S hogy mi jó benne? A mozgás örömén túl állandó a játék, egymás zrikálása, bosszantása. Mint Magas István mondja: azért persze öregszünk, minden paraméterében romlik a teljesítmény – kivéve a dumát. Az még talán javul is az évek múlásával. Mindezt persze megalapozza, hogy együtt nőttek fel, s máig tart a barátság. Azért persze van mire visszatekinteni: mindenkinek szép éremgyűjteménye van a hazai bajnokságokról, európa- és világbajnokságokról.

Van-e valamiféle szint, amit egy szeniornak teljesíteni kell, hogy komolyan vegyék? Nincs – mondják a résztvevők – az ember teljesítőképessége persze romlik, mindössze annyi a szabály, hogy komolyan kell venni, s akkor élvezetes, de nagyon. És mennyire durva a vízilabda? Csupán férfias, vagy ennél többre készüljön, aki vízbe száll? Mitől volt olyan jó a magyar vízilabda a beszélgetők idejében (is)? Mit tanultak annakidején azok, akik ma szeniorként játszanak? A megoldás egyszerű – mondják – ők a legnagyobbaktól tanulhattak, volt, akinek tíz edzője volt életében, s közülük nyolc olimpiai bajnok volt.

Változott-e az egymáshoz való viszonyuk amióta nem élesben, „csak” szeniorként játszanak egymással? Hogyne, sokkal jobb lett – mondják többen is. Vagy legalábbis sokkal többre értékelik ma a barátságot, mint fiatal versenyzőként.
Miközben a barátság mélyül, hogyan változik az erőnlét? Miért, hogy bár a különböző korosztályok együtt edzenek, de a szenior bajnokságon korcsoportok szerint küzdenek? Mennyit számít egy-két év? (Sokat.) A jelenlévők mennyire hajtják ki magukat? – A fittnesznél kicsit több, a versenysportnál kevesebb – hangzik a precíz megfogalmazás. És a pénz? Az bizony egyre kevesebb. Pedig a versenyek megszervezése, az utazás pénzbe kerül, de fogynak a szponzorok – még jó, hogy sok hajdani vízilabdás van ma olyan pozícióban, hogy tud segíteni. És a mai küzdelmek? Szerencsére hosszan lehet sorolni a közelmúlt nemzetközi sikereit, érmeit – vendégeink sorolják is.

És a privát életben? Ki egyetemi vezető, ki saját cégét irányítja – vendégeink ma már rég nem pólóval keresik a kenyerüket, de – nyilván nem függetlenül a vízben megtanult küzdő képességtől – mindenki sikeres civilként is. Jó-e a megszerzett keménység máshol is? Aki sokat sportolt, annak könnyebb-e leküzdeni a kríziseket? De mennyire! – mondják a hajdani vízilabdások, és sorolják is mindjárt azokat a személyes sorsfordulókat, betegségeket, amelyekben támaszkodhattak a megszerzett, megszokott keménységre, a versenyszellemre, kitartásra. Így hát bár ma a 60+ korcsoportban játszanak (s nyernek nemzetközi versenyeket), remélik, hogy lesz majd 70+ csapat is.