Klubrádió, május 23-i adás

Aki a reklámszakmában elérte a harminc évet, az már öregnek számít – mondja Sas István filmrendező, aki egy ideje már nem csak csinálja, de tanítja is a reklámot. Talán ez is közrejátszik, hogy ezek az emberek nem nagyon empatikusak az idősebbekkel. És mivel a kereskedelmi televíziók adását főleg a fiatalok nézik, ezért a megrendelők és az ügynökségek is csak rájuk gondolnak. Hogy miért nem akarja senki megszólítani a közel négymillió, ötven fölötti embert (akiknek negyede ráadásul kimondottan jómódú), azt csak találgatni lehet. A szakember szerint húsz évvel ezelőtt még arányosan célozták a reklámok a korosztályokat, míg ma sokan joggal érzik megalázónak, hogy a média maximum műfogsor-ragasztó fogyasztóként tekint rájuk.

„Akinek van pénze, azért jön hozzánk, akinek nincs, azért. Aki ért a pénzhez, azért keres minket, aki nem ért hozzá, azért” – idézi vissza a harminc évvel ezelőtti bank-reklámot Sas István, mutatva, hogy akkoriban igyekeztek kitágítani a megcélzott rétegek körét. Ma éppen ellenkezőleg: a reklámkészítők minél inkább szűkíteni akarják a célcsoportot. Minden az életkor körül forog – holott mindenkinek legalább négy „kora” van: egy, ami a személyiben van; egy, amennyinek érzi magát; egy, amennyinek kinéz; és egy, amit az mutat, amit csinál. Ez a bigott, csak a 18-49 közöttieket célzó reklámdömping amúgy nem általános a világban: Az USA-ban a reklámok 60%-a az ötven fölöttieket célozza meg.

Kocsis Zoltán zongoraművész, főzeneigazgató, zeneszerző, karmester – de magát így definiálja: magyar zenész vagyok. De mitől más a magyar zene és a magyar zenész? Talán Bécs közelsége, a lengyel zene hatása – mondja Kocsis. Mint zeneszerző, azt vallja: akinek nincs igazán eredeti, saját gondolata, az ne írjon zenét! Ö ma már mindig meghallja, ha valaki hazudik a pódiumon. Amúgy a plágiumról nincs olyan negatív véleménye: mint mondja, Bachtól Mozartig mindenki plagizártorként kezdte. Ebben a részben beszél arról is, hogy mennyi idő kellett régen, hogy zongoristaként annyira elsajátítson egy-egy művet, hogy arra még Ferencsik János is csettintsen.

És mire csettint manapság a hatvan éves Kocsis Zoltán? Mit jelent az igényesség a zenekarral szemben? Ma is igaznak tartja, amit egy régebbi interjújában mondott, hogy egyik legpozitívabb tulajdonsága a türelmetlenség? Az Amerikában dolgozó pszichológus, Csíkszentmihályi Mihály kifejezése a flow, az áramlás, amit művészek akkor élnek át, amikor erejük, képességeik teljes bevetésével a legjobbat hozzák ki magukból.
– Én ezt néha percekre, akár negyven percre is elérem – mondja Kocsis Zoltán – de sokszor nem. Persze az lenne a legjobb, ha minden előadás ilyen lenne – de hát ez sajnos nem lehetséges. Végül arra a kérdésre, hogy mennyire foglalkozik az életművével azt válaszolja, hogy semennyire. Az életmű lezárt dolog, s ő biztos benne, hogy a legnagyobb dolgok még előtte vannak.