Klubrádió, 2012.június 13-i adás
Létrehozta: admin (2012. június 14. )Miért akarnék lenni újra gyermek? - kérdezi egyik versében Falcsik Mari, máshol pedig azt írja – rólunk talán –: hiába rock nem vagy te nemzedék. Gondolkodtunk-e valaha azon, hogy elhelyezzük magunkat az időben, s nem csak személyes időnkben?
Nők az időben – versben és zenében. A műsorban ma Falcsik Mari költő és Göczey Zsuzsa zenei szerkesztő, aki a napokban életműdíjat kapott.
Nők az időben – versben és zenében. A műsorban ma Falcsik Mari költő és Göczey Zsuzsa zenei szerkesztő, aki a napokban életműdíjat kapott.
Első rész, 11.02 perc
Negyven évig írtam, amíg úgy nem éreztem, hogy most már publikálhatok – mondja Falcsik Mari, aki nem szerette az előző (politikai) kurzust. Csak 2000-re jelentek meg első versei, s úgy érzi, mesterei, ha voltak, akkor sem konkrét emberek, hanem inkább könyvek és filmek. Mindig magáról, saját, egyedi életéről írt, verseiben nem a nyelvet akarta megújítani. „A XXI. századra a magyar líra akkora nyelvi hegyet rakott össze, hogy elég nekem járni megtanulni azon.”
Második rész, 11.47 perc
Vagyunk-e nemzedék mi, mai ötvenesek? Most már lassan talán – válaszolja a költő, aki 56-ban született, s úgy látja, az akkori események testi létünkre feltétlenül rányomták bélyegüket. Más területen viszont kevésbé vagyunk „nemzedék”, hiszen például lázadtunk ugyan a hetvenes években, de a gyenge kísérlet is hamar elhalt, kifulladt – elsodorta a beilleszkedés. És ma? Nekünk 50 fölött is újra meg újra a nulláról kell (egzisztenciálisan) kezdenünk, ami hihetetlen és képtelen – de talán ez tart meg bennünket fiatalon. És a jövő?
Ha végképp az öregség kútjába estünk/ alabástrom elefántcsont vagy sárga márvány lesz a testünk/ mit látunk majd az ágyban izzadtan egymásra lesve/ vajon miféle anyagból van két szép öreg szerelmes ember teste
Ha végképp az öregség kútjába estünk/ alabástrom elefántcsont vagy sárga márvány lesz a testünk/ mit látunk majd az ágyban izzadtan egymásra lesve/ vajon miféle anyagból van két szép öreg szerelmes ember teste
Harmadik rész, 12.33 perc
Göczey Zsuzsa (anno a Magyar Rádió, egy évtizede pedig a Klubrádió zenei szerkesztője) a napokban VOLTfolió életműdíjat kapott. Amiben ő annak örül leginkább, hogy 500 megkérdezett szakember egyöntetűen szavazta ezt meg. ’57 óta rádiós: a gyermekkórusban kezdte, aztán ott ragadt. Tíz évig volt külsős, Komjáthy György segítője, majd 1980-ban végre leigazolta a Rádió. Ahol azt látta: a szerkesztők már rég felosztották egymás közt a területeket. Így hát szűz terepet keresett magának, s évekig kutatta, propagálta az olyan underground együtteseket, mint például a Bizottság.
Negyedik rész, hang
amelyben Göczey Zsuzsa arról beszél, hogy majd’ másfél évtizeddel később miért döntött úgy, hogy onnantól csak szép zenéket játszik le – s persze arról, hogy mi is neki a szép. Meg arról, hogy szempont-e egy szerkesztőnek, hogy formálja a hallgatók zenei ízlését. Kik és miért jártak műsoraiba annakidején, s miért mennek oly sokan ma is boldogan a „Basszus”-ba bemutatkozni. Egyáltalán: hogy született ez a műsor, ahol Göczey megismerte és megszerette (sok más között) például Palya Beát és Szalóki Ágit?