05.13-i adás Szalay Zoltán fotográfussal
Létrehozta: admin (2015. május 06. )Utolsó hozzászóló: admin (2015. május 06. )
A gyerekkor: Budapest, Románia, Bécs – milyen előnyei vannak, ha valakinek hajózási szakember a papája? Szalay Zoltán a háborút kilenc-tíz évesen élte át Budapesten, a több hetes harcok már élénk emlékeket hagytak. Felszabadulás, iskolák, néptánc – majd az általános iskola után betanított munkás. És persze a fotózás, amely egyre több és több időt követelt. Elmaradt az aktív néptánc, s a fotózás munka és hivatás lett: 1958-tól lett a Rádióújság fotósa.
Már tíz éve, hogy megjelent Szalay Zoltán albuma, az Ilyenek voltunk – Magyarország elmúlt ötven éve. Ebben jelent meg az 1964-ben született Ingázók című sorozat – vagy, ahogy a szerző mondja, fotónovella. Ez is azok közé a fotók közé tartozik, amely nem, vagy csak évekkel később jelenhetett meg. Lottónyertesek, kemencejavítók – a képeken ma is látszik, hogy a fotóst mennyire érdekelték a nehéz sorsú emberek. Szalay első (Gyémánt Lászlóval közös) kiállítása 1965-ben nyílt meg a Fiatal művészek Stúdiójában – lett is belőle hatalmas botrány. De kapott igazi elismerést is, amikor Illyés Gyula felkérte, hogy nyaralójának falára (a sok világhíresség mellé) ő is írja oda nevét.
A Nemzeti Színház lebontása és Gobbi Hilda portréja egy képen. S hogy mennyi mindent tud még hozzátenni a képet készítő Szalay Zoltán! A hallgatónak szerencséje van: olyan történetek hangzanak el, amelyek fantasztikus részleteket árulnak el a korról, a színházról és Gobbiról. A nyolcvanas években készült sorozat, amely a Balaton partjára életükben először ellátogató nőket mutat be, vagy a Fizetésnap Miskolcon egy olyan Magyarországot tár elénk, amely akkor botrányt kavart, de hát Szalay épp ezt akarta: elmenni a falig, hogy mindig egy kicsit többet lehessen mondani, mutatni.
A szociofotós Szalay Zoltán után ebben a részben a portré-fotós Szalayt ismerhetjük meg. Történetek Psota Irénről, Latinovits Zoltánról, Richterről, Menuhinról. Milyen ravasz trükköket kellett bevetnie a fotósnak, hogy a sokszor nyűgös művészekről olyan képek készüljenek, amely igazi valójukat tükrözik?
A Magyar Sajtófotó kiállítást 1981-ben találta ki, aztán szervezte három évtizeden át. De miért látjuk Szalay Zoltán kötetében Önarckép címmel a Lánchíd kőoroszlánját?