05.07-i adás - Perőcsényről és barátairól

Perőcsény éneklő, verselő falu, még kötet is jelent meg – mondja Buglya Sándor, aki negyed százada járt ott először, első látásra beleszeretett a tájba, mindjárt házat is vett a faluban, ami aztán emberi kapcsolataival, nyíltságával egyre jobban elvarázsolta. Farkas Edit akkor hallott először a faluról, amikor 2007-ben az általa szervezett filmklubban levetítette Buglya Sándor dokumentumfilmjét. A vetítés utáni beszélgetésre nem csak a film rendezőjét hívta meg, hanem két szereplőjét is – az akkor megszülető kapcsolat mára meghatározó lett életében.

Egy tájház születése. Hogyan vásárolták meg holland pénzen a falu számára a romos házat? Hogyan lett az egyre romosabb épületből 2004-ben műemlék, s a film megszületése után hogyan kezdődött meg annak rendbehozatala? Hogyan lehetett a falu lakóit rávenni, hogy ők is részt vegyenek az újjáépítésben? A lakók után jöttek Edit budapesti gimnazistái: csoportokban érkeztek, hogy követ hordjanak, ássanak, cipekedjenek, s közben megtapasztaljanak valamit egy általuk ismeretlen életformából. Honnan kerültek a szakmailag is hiteles helyreállításhoz tervek, anyagok, ma már nem is használatos eljárások? Hogyan készül a kőből és sárból épített ház?

Hatalmas munkával épült-épül a tájház, de a közös munka, az idelátogatókkal együtt tartott ünnepek háttere egy olyan falu, ahol mára bezárt a posta, az iskola, az óvoda, az öregek otthona. Ahol sokkal több a temetés, mint a keresztelő. A falu életéről, jövőjéről mondják Buglya Sándor filmjében: … amíg a temető eléri a postát… Van-e még remény? A falunapok, fesztiválokon, temetéseken ugyan megtelik még a falu, de a hétköznapokban a közösségi lét színtere leginkább csak az egy vegyesbolt és a két kocsma. Munka nincs, a fiatalok elmennek, a lakosság hatvan százaléka hatvan év feletti. Ma leginkább az ad reményt, hogy több holland is vett itt házat magának, s talán az üdülőfaluvá válás, a falusi turizmus adhat reményt.

Ami eleinte furcsa bolondériának, egy-két ember mániájának indult, mára civil szerveződéssé, méghozzá egyre izmosodó szerveződéssé vált. A diákok már nem csak azért jönnek el, hogy egy számukra ismeretlen furcsa világra kukucskáljanak rá, hanem azért is, mert már várják őket. Jönnek ásni és tapasztani is, de jönnek énekelni a kórussal. S ami eleinte egy nemes ügyért végzett feladat volt, az mára sokaknál emberi kapcsolatokat, közös élményeket adó örömforrás lett. Itt nem csak építünk, hanem épülünk is – mondják vendégeink, akik csak remélni tudják, hogy Perőcsény minta is lehet: reménység sok, hasonló, kilátástalan helyzetben lévő településnek.
A faluról, tájházról, közösségről a Perőcsény barátai honlapon találnak sok-sok információt, képet, filmet az érdeklődők.