04.30-i adás - a Pacsirta Rádióról

 
Mi volt az a belső kényszer, ami miatt Fodor János úgy érezte tavaly nyáron, hogy tenni kéne valamit? Az meg csak természetes, hogy egy valahai rádiós, ha tenni akar valamit, hát rádiót próbál csinálni. A másik alapítót, Pogány Györgyöt, aki végül a lakását adta oda erre az időre, persze szintén a tenni akarás motiválta. Mint ahogy a többieket is, akik két és fél hónapon át dolgoztak lelkesedésből, elkötelezettségből egy ügyért – s persze a rádiózás öröméért is.

A Magyar Rádióban nevelkedett, s ott szocializálódott emberek a Pacsirtában persze nem csak értelmes elfoglaltságot, tenniakarásuknak terepet kerestek, hanem közösséget is. Milyenek voltak a hétköznapok a Pogány-lakásban? Mi mindent kellett átalakítani, hogy végül három stúdió is működjön? A hely nélkülözhetetlen, de önmagában kevés. Szék, mikrofon, számítógép, mindenféle technikai eszköz végül nem pénzért, hanem ajándékba vagy kölcsön született. Mint ahogy a munka is. Ami azonban nagyon gyorsan kiderült: ez korosztályos rádió lesz. Nem csak azért, mert az idősebbek engedhetik meg maguknak, hogy ingyen dolgozzanak, hanem mert a fiatalabbak féltek. A technika és a lelkesedés mellett mi kell egy internetes rádióhoz? Milyen törvények, szabályok vonatkoznak rá?

Az elvek után a napi gyakorlat: hogyan állt össze a napi adás? Kinek mi volt a dolga? Mit csináltak azok, akik hetente egy-két műsort készítettek, s mi mindent kellett megcsinálnia az alap-stábnak: műsorszervezőnek, gyártásvezetőnek, technikusnak, szerkesztőknek? Milyen volt a hangulat? Más időpontban hallgatják-e az emberek az internetes rádiót, mint a megszokottakat? Milyen előnyei vannak egy ilyen rádiónak – miközben persze (ma még) óriási hátrányból indul? A Pacsirta nem csak műsorkészítőit, hanem hallgatóit tekintve is korosztályos rádió volt. Mit kellene másképp csinálnia annak, aki ugyanezzel a céllal a fiatalokat akarja elérni?

Korosztályok: ki hallgat ma rádiót? Milyen szokásai vannak a tizenéveseknek, honnan szerzik információikat a huszon- és harmincévesek? A Pacsirta ugyan az interneten szólt, de az ott elhangzott műsorok bármely hagyományos rádióban szólhattak volna. Viszont a műsorok (és maga az ügy) aztán önálló életet kezdtek a Facebookon, ahol csoportok alakultak, viták folytak, beszélgetések – s ez az „utóélet” legalább annyira fontos volt, legalább annyi embert elért, mint maga az adás. Végül a pénz – illetve annak hiánya, amely miatt a Pacsirta csak meghatározott időre szervezhette meg magát, de amely így is nagy ívű civil kezdeményezésként tudott felmutatni műsort, elkötelezettséget, közösséget.