2013.10.30-i adás Lantos Iván zenésszel és Kálmán Zsófia orvos-jogásszal

Először tehát Lantos Iván beszél. A múlttal kezdi, hogy a legendás Kolinda együttes alapítójaként miért is maradt a 80-as évek elején Franciaországban. Először csak egy évnek indult, de aztán bő két évtized lett belőle. Dolgozott Párizsban zenei vezetőként, majd – saját zenéjét keresve – a Transzilvánia Káposzta és más együttesekben. Évek, hangszerek (bőgő, duda és egyebek), műfajok (világzene, jazz) követték egymást, majd évekig egy faluban leginkább csak gyereket nevelt. Aztán ismét a zene Franciaországban és Afrikában.

Zenélés afrikaiakkal Párizsban, majd gyűjtőutak Gabonban. Zenék és kultúrák Afrikában és Európában. Miféle ideológiai, kulturális és valóságos utak vezettek egy dél-francia faluból Gabonon át vissza Magyarországra, itthon pedig a bugaci pusztára, egy tanyára? Ahogy Bugacon az élet valahol félúton van Franciaország és Gabon között, úgy Lantos Iván élete is valamiféle köztes lét: gazdálkodó is, zenész is. De persze nekünk fontosabb, hogy időnként koncerten, időnként lemezen azért hallhatjuk zenéjét. Többet róla: www.ivanlantos.com

Kálmán Zsófia, a Bliss alapítvány alapítója beszélt már ebben a műsorban arról, hogy milyen feladatra szervezte meg azt a csoportot, amely a halmozottan hátrányos gyerekek fejlesztését, méltóbb élethez juttatását vállalta magára. Hogy milyen mintákat talált Kanadában és Európa fejlettebb országaiban, s hogy másfél évtized alatt milyen fejlődést látott Magyarországon. Ebben a részben megismételjük azokat a perceket, amikor elmesélte módszerüket, az, hogy hogyan lehet érintkezni, kommunikálni olyan gyerekekkel, akiknek elméje épp oly egészséges, mint bármelyikünké – de a magány börtönében élnek, mert meg betegségük/betegségeik megfosztották őket a hagyományos kommunikációs formáktól. Eszközök az egyszerű papírlaptól a számítógépig és a fej-egérig.

Ahogy az előző részben arról hallhattunk, hogy milyen szakmai munkát végeznek a Bliss Alapítvány munkatársai, hogy a magány börtönében élő gyerekek és felnőttek egy a Bliss-módszer segítségével kiszabadulhassanak ebből a virtuális börtönből, úgy ebben a részben arról beszél Kálmán Zsófia, hogy – mint más, állami feladatot átvállaló civil szervezet – az állami segítség csökkenésével/elmaradozásával ellehetetlenül munkájuk. Miből tud dolgozni egy ilyen szervezet? A romló gazdasági körülmények között milyen (nem feltétlenül pénzbeli) segítséget remélhet és kap az alapítvány? Mennyi állami pénz esett ki, s mi lesz, ha az egyre kétségbeesettebb pénzgyűjtő akciók nem járnak sikerrel? Ha többet szeretnének megtudni az alapítvány munkájáról, ha segítenének, ha kapcsolatot keresnek velük, itt megtalálják őket: www.blissalapitvany.hu