09.11-i adás - Gálffi Lászlóval

A beszélgetés Hamlettel indul. Egy percet hallhatunk Gábor Miklós 1963-as előadásából. Hogy milyen volt Gálffi első találkozása a Hamlettal? Rendhagyó, mert először nem színházban, hanem diafilmen látta. Azóta eltelt ötven év, s idén a legjobb Shakespeare alakításért járó Gábor Miklós-díjat ő vehette át a Viharban nyújtott alakításáért. Mitől volt forradalmian új Gábor Miklós Hamletja 1963-ban, s mitől relevatív Gálffi Prosperója most? Milyen szigetet teremtett a színész magánéletében? Milyen lemondások árán teremtette meg azt a belső békét, ami lehetővé teszi számára a boldogságot és az alkotást?

A második rész nem szöveggel, hanem zenével indul. Bach d-moll zongoraversenye azért szól, mert Bach mindig ott van Gálffi életében. Hallgatja otthon, a kocsiban. Idén nyáron ezért Bach-zarándoklatra készül: végig akarja járni azokat a városokat, amelyek fontosak voltak a zeneszerző életében. Gálffi így szeret utazni: egyedül, s csak egy-egy dologra figyelve, legyen az a filmzene vagy az ír irodalom. Vagy éppen Lénárd Sándor nyomát követve Dél-Amerikába. Hogy jó utazni, hogyan kell, ha rövid ideig is élni egy idegen városban?

Megint zene: Wagner, A valkürök lovaglása. Nem véletlenül. Milyen is Gálffi viszonya az operához? Miben gyökerezik ez a kapcsolat, s miféle színház született később ezen a talajon? Milyen belső ritmust adott a zene a színésznek, ami máig vezeti a színpadon?
És a tanár Gálffi László? A tanításról vallott nézeteiről sokat elárul, hogy amikor osztályfőnök lett a Főiskolán, két évig nem vállalt új szerepet. S hogy bár mindent odaadott, amit csak tudott, máig úgy érzi, hogy rengeteg tartozása maradt. S hogy miért nem vállalt több osztályt? Mert úgy érezte, elsősorban mégis színész. És mert annyit vállalt, hogy a mentő vitte el.

És megint zene: ezúttal a Csárdáskirálynő, amelyben Gálffi László énekli, hogy „a lyányok, a lyányok, a lyányok angyalok...” Milyen is volt ez a kis kitérő? Mi volt benne az öröm, s mi a rettegés? És a jövő? Falstaff? Vagy más szerep? Ez a fontos, vagy valami belső teljesség? El lehet-e menni két évre remetének? El kéne – mondja a színész – de nem lehet. Pedig egyre nagyobb benne a vágy a csendre, a nyugalomra. Hogyan változik viszonya az időhöz, a kényszerekhez, a feladatokhoz, a lehetőségekhez? Mit jelent ma, hogy pattannak a rügyek, s végül – ha csak néhány mondat erejéig is – néhány tál finom étel.